Ennek a témakörnek tartalma 11,664 hozzászólás, 108 résztvevő. Utolsó frissítés: 
-
Bejegyzés
-
Chapsy, dehogy bántottál meg, csak ma sok időm volt pötyögni, mert itthon maradtam a fájós lábammal. A tegnapi deadlift nem tett jót neki. Ha megbántódtam volna, az az én baromságom lenne. Dye már sokszor kifigurázott engem ezzel a bézbólos legényes történettel, hogy a Queen kritizálását személyes megtámadásnak veszem. 🙂 Nem te vagy az egyetlen, aki nem szereti a Queent, olyan zene nincs, amit mindenki szeret. Még a klasszikusok között is hallottam olyan zenetanárnői véleményt, aki Mozartot unalmasnak tartotta.
Megértem a Lennon fillert is, a Queen fillerek közül is vannak nagyon jók és sokat szeretek. Igazából pont az általad említett Friends Will Be Friends és a Don’t Stop Me Now filler kategória, mégis slágerek lettek, ezt a közönség dönti el. A Beatles albumokban bújkálva is nagyon sok fillert találni, főleg a kezdeti és az utolsó időszakukban. Egyszerűen képtelenség 10 világszínvonalú dalt írni egyetlen albumra, kell a habarcs is, hogy megkössön az anyag.
Lennon mondása azért nem általánosítható, mert most találomra megnéztem és az Innuendo és a Revolver albumon 4 igazán jó dal van, a Rubber Soul-on meg 5 is akad. 😀
Én remélem, nem bántottam meg altát. Ha mégis, akkor töredelmesen bocsánatot kérek, mert nem akartam. De hogy perspektívába helyezzem, én mennyire értek hozzá: nem is emlékszem már, Lennon melyik album melyik dalával kapcsolatban mondta azt, hogy egy albumon van 1, esetleg 2, csoda esetben 3 igazán jó dal, a maradék nagy része okés, meg kell pár filler, hogy beteljen a lemez. Na, amire fillert mondott, nekem az volt annak idején az egyik kedvencem, de annyira annak idején, hogy nem ugrik be, melyik.
Dye, dehogy bántunk senkit, ízlandon már Nirvána van. 🙂 A dal műfaja “barokk pop”. Élőben azért máshogy adták elő. Jó kis lagzit is lehet rá tartani.
Nem is a gitárost, hanem a basszusgitárost szokták dícsérni mások a legtöbbször a dal kapcsán, élőben nagyon szépen kihallatszik a basszusjáték. De tényleg innen is látszik, mennyire másmilyen a zenei ízlés, nekem például a stúdiós dalaik jobban ízlenek, mint a “természetes” dalok. A Strawberry Fields-et mondjuk annyira nem annyira, de az A Day in the Life-ot szeretem.
Az is érdekes, mennyire máshogy látnak-hallanak-értelmeznek dolgokat az emberek. Állandóan ismételték magukat és ők voltak, akik mindig meg tudtak újulni és nekik volt a legnagyobb zenei diverzitásuk…mindkettőt a Queen-ről mondják.… chapsy & Tamás … Néha nem ártana megfontolni, miket írtok ide!
Személyes megtámadtatás eredményeként majd mennek hozzátok éccaka a baseball-ütős viking legények.
Méghogy … “extrapoláltam”… nnaná…
Az egész szedett-vedett nóta egy “extrapolálása” sok régebbi számnak…
Ugyanazok az akkordmenetek a zongorán, és – ha már nincs megírva a dal – a régi, öreg patternekkel lehet ISMÉT parasztot vakítani.
A zenekarok az ilyeneket mondták “töltelék-nótának”, mikor már kifújtak agyilag, és fel KELLETT tölteni azt a fránya albumot.
Az már csak hab a tortán, mennyire hamis Freddie 1:43-nál … ilyen bizonytalan magas hang azért nem megszokott a bandától.
Ilyen hibát nem hagynak a producerek sávon hagyni aq stúdióban, még egy közepes banda is kijavítja…
Ebből is látszik, hogy “megengedhetjük magunknak, úgyis mindent beszopnak a rajongók” felkiáltással csapták össze…
A ‘természetes dalokhoz'” szokott fülünknek bántóan stúdió-szagú az egész…
Nnnaja… a Beatles is csinált “csak stúdiós” dolgokat – Strawberry Fields, A Day InLife – de NEM ISMÉTELTÉK ÁLLANDÓAN MAGUKAT… amit chapsy is válóokként említ.
Viszont! A gitárosuk kifejezetten “kikacsint”…végtelenül hunczut profizmussal…Chapsy, Brian az apukájával a gitárt rakta össze. Az erősítőt a basszusgitáros, Deacon bütykölte össze, aki elektroműszerész volt. 🙂 Nincs mit, az ízlés úgyis eltérő. Apukám ki nem állhatta Michael Jackson zenéjét, anyám oda volt érte.
Nekem hiába mondják, hogy a Led Zeppelin minden idők legnagyobb rockbandája, én meg az ő zenéjüket nem szeretem általánosságban, kivéve 2-3 dalukat. A három zenész nagyon ott volt, de Robert Plant hangszíne nem kellemes számomra. Az eredetiséget hiányoltam a Zepp-ből, nagyon sok daluk blues koppintás, nem csoda, hogy annyiszor perre akartak menni ellenük. Persze ez választ ad arra is, hogy miért a Queen a kedvencem. Led Zeppelin féle utóérzet nagyon sok van más bandákban, a hatásuk hatalmas, az izlandi Kaleo is hasonló hangzású de a Queen cipőjébe senki se (mert) belebújni, csak az emlékzenekarok.Persze a Zepp hatott a Queen kezdeti albumaira is, de miután az ‘A Night at the Opera’ albummal letisztult a zenéjük és kialakult a saját stílusuk már nem sok Zepp hatást vélek felfedezni bennük. Majnik Laci erre az egész témára mást mondana, ő valahol kettőnk között áll, számára a ’80-as évek Queen-je minősíthetetlen, az első albumot viszont csodának tartja. Ennyire vagyunk mások. 🙂
alta Igazán kedves tőled, hogy ilyen mélyre ható, részletes reakciót írtál, ennyire azért nem gondoltam komolyan. Például azért tartom ugyanolyannak a számaikat, mert megmutatták egymás után a Friends Will Be Friendset meg az It’s a Hard Life-ot, és extrapoláltam.
Nekem amúgy nem szempont, hogy mindenki “zenei zseni” legyen. Az is elég például, ha valaki megkomponálja zongorán az összes szólamot, aztán a zenekarban mindenki el tudja játszani a saját hangszerén, amit a diktátor mondott. Tehát nekem nem hozzáadott érték sokszor, amiket írsz. Brian May egy iszonyat jó gitáros, de van sok iszonyat jó gitáros sok stílusban. Inkább menő nekem, hogy magának csinálta az erősítőjét.Meghallgattam, amit linkeltél. Hát, igaza lehet Tamásnak azzal, hogy ezeket a nagy zenekarokat “koppintják”, mert ez speciel nekem olyan, mintha összemasheltek volna pár elmúlt 20 évbeli dalt meg néhány pár száz éves komolyzenét. Persze ez egyértelműen hozzáadott érték, sőt, ha mindent náluk korábbiból raktak volna össze, én azt is bőven hozzáadott értéknek tekinteném. De nem jött meg a kedvem végigrágni a Queen-lemezeket. Majd talán egyszer. 🙂
Tamás, nem a koncert a lényeg, hanem a stúdióalbumok. A ’91-es Innuendo az egyik legjobb albumuk volt, látszik, hogy mennyi potenciál lett volna még bennük, de már nem tudták élőben eljátszani a rajta lévő dalokat.
A Bohemian Rhapsody az összetettsége miatt nem igazán színpadra való, tipikus stúdió dal. Szerintem azt csak a népszerűsége miatt játszották a koncerteken. Majdhogynem minden más daluk jobban hangzott nála élőben. A másik három tag is remek dalokat tudott volna még írni, Brian írt is párat. De Freddie és Deacon kiválásával túl nagy veszteség érte őket. A zenészek egymást is inspirálják és sok dalukat közösen írtak, ez a haláleset miatt lehetetlenné vált. A ’90-es években még az élmezőnyben lehettek volna slágerek szempontjából is szerintem. Nem gond a We are the champions, majd 15 évet végig tudott úgy koncertezni a Queen, hogy a régi dalok mellé betették az új album dalait is, ez folytatódott volna tovább.
A pszichológusok azt mondják, hogy az ember a 40-es éveiben van a csúcson, amikor már van elég tapasztalata, de még van energiája is megvalósítani a dolgokat. A Queen pont akkor ért véget, mikor a tagok ebbe az életkorszakba léptek. A zenének nemcsak Freddie elvesztése volt hatalmas veszteség, hanem mert miatta John Deacon végleg a szögre akasztotta a basszusgitárt, alig 40 évesen. Benne még nagyon sok maradt.
alta: a Queen és a Beatles érdemeit elismerve, van abban valami végtelenül szomorú hogy a zenekar vége után három-öt évtizeddel is a zenéjük újrarágása megy, hogyan játszotta volna az egyik a másikat meg ilyesmik. Gagnek jó, egyet akár meg is hallgat az ember, de ez az a folyamat aminek a végén instrumentális liftzene lesz a (tényleg szuper) dalokból.
Mindkét zenekar innovatív volt a maga idejében, ezért kár hogy a zenéjük alapanyag lett azoknak, akik nem akarnak új dolgokat kitalálni.
A sokáig fennmaradó befutott zenekarok tragédiája, hogy minden koncerten el kell játszani azt az 5-10 számot, amitől már az együttes minden tagja hányingert kap, annyira unja; nem véletlenül kreatív emberek és alkotni szeretnének új dolgokat, a többi már fel lett véve 20 évtizede 82 változatban. A közönséget viszont szinte csak ez érdekli, ők megálltak az időben, kérik a nosztalgiatripet, az új számokat próbálják kibekkelni, hátha megint megszólal valami régi. Nem véletlen, hogy sikeres zenekarok szétmennek szólókarrierbe egy idő után.
Gondolatkísérletként, ha a Queen fennmaradt volna (Freddie él, stb, mindenki jól van), akkor szerintem a földi pokol lenne nekik ötvenezredjére eljátszani a Bohemian Rhapsodyt egy koncerten. Mercury mondjuk pár havonta írt egy jó számot, de szembesülne azzal hogy már nem fér be, senki nem akar újat hallani, menjen végre We are the champions.
A mai Queen dalod legyen a Milliomos keringő. Biztos vagyok benne, hogy nem ismered, kíváncsi vagyok, hogy tetszik. A ’70-es évek hangzása azért jelentősen eltért az általad ismert ’80-astól.
Briantől egy valóban elhangzott idézet. 😀
Chapsy, sok dologtól függ, hogy ilyen jól öregedett a Queen. A Spotyt inkább az a 40 évesnél fiatalabb korosztály hallgatja, akik már nem is emlékezhetnek a Queenre. Mégis a körükben másodvirágzását tudja élni a zenéjük. Dcsabi-ék bandája ha bármi mást játszana, úgy érzem nem lenne ilyen sikeres, akár Beatlest, akár Stonest, Zeppelint, vagy Pink Floydot, GNR-t vagy U2-t, hogy csak a legismertebbeket említsem.
Ha engem kérdezel, a Queen sikerének titka az elhivatottságon (menő civil pályáikat hagyták ott az együttesért), temérdek és aprólékos stúdiómunkán és a lélekkel teli pozitív hangulatú dalaikon kívül a tehetség volt. Mind a négy tag egy zenei és performer géniusz, s bár sokszor puffogtatjuk ezt a jelzőt, de náluk szerintem nem túlzás. Freddiet, Briant és Deacont is hangszereik egyik legjobbjának tartja a szakma, Taylor meg talán az egyik legjobban éneklő dobos (Freddie-nél is nagyobb hangterjedelme volt). Emellett ami a legfontosabb, a dalszerzői képességük, mind a négy tag örökzöld slágereket írt.
Én nem tudok mondani (persze lehet, hogy van) még egy zenekart a történelemben, ahol mindegyik tag egy zenei zseni lett volna. Pont erről beszélgettünk a minap egy teljesen semleges gitáros oldalon, és mások is így látták. A Queen zenészei hihetetlen nagy kegyeltjei voltak a sorsnak zenei szempontból, hogy egymásra találtak. A zenei zsenialitásra azt is értem, hogy mennyire kivételes érzékkel tudtak slágereket írni. Vérprofik voltak abban, hogy olyan dalokat alkossanak, amik megmaradnak az emberek fejében. De hát Martinnal ezt csinálta a Beatles is, erről szól a popbiznisz, nemde?
Azt gondolom, hogy azért érzed a dalaikat ugyanolyannak, mert saját stílust alakítottak ki, ami csak rájuk jellemző. A Queen-es hangzásról (pl: Freddie vibratója, BM gitárszólói, többszólamú kórus) rögtön felismerhetőek, egyediek. De hát ha megnézed Picasso képeit, ott is egyértelmű, hogy rögtön felismerhető, minden mástól különbözőek a képek, de mégis nagyon hasonlítanak egymáshoz. El Greco képei szintén.
Egyébként meg pont, hogy a Queen játszott a legtöbb zenei műfajban, nem számoltam össze, de vagy 30-40 féle biztos van a funkytól a gospelen át barockig. Rick Beato mondta hogy ez is a sikerük egyik kulcsa, miért hallgatja őket az utókor is: a zenei sokoldalúság és sokszínűség.Én áldom a sorsot, hogy anno megtaláltam az Innuendo és a GH II kazettát úgy 13 évesen a nappalinkban. Azonnal beszippantott és annak ellenére, hogy az évtizedek alatt nagyon jó zenéket ismertem meg más előadóktól, még most, 30 év múlva is tart a magic. Nincs rá szükségem, de a Spoty listája egyfajta feedback, hogy jól választottam kedvencet. Ha Freddie nem távozik olyan fiatalon, a ’90-es, 2000-es években is öntötték volna magukból a jó zenéket, zenei szempontból tán a legnagyobb tragédia volt a halála.
Azért ez egy felhasználói statisztika, tegyük hozzá, ami nagyon sok feltérképezetlen októl függ. Én speciel nem szeretem a Queent, ez egyéni ízlés kérdése. Ismerem kb. 12 számukat, ebből némelyik tényleg jó, némelyik meg annyira ugyanaz, mint egy másik, hogy nincs is kedvem megismerkedni a diszkográfiájukkal. Ha 10 évvel fiatalabb lennék, az itteni fórumi csevejek róluk talán még megváltoztatnák a véleményem, de annyi idő és energia lenne, hogy nem látom a “visszatérülését”. Meg lehet kövezni persze, tényleg ízlés kérdése. 🙂
A Bohemian Rhapsody is egy eléggé rétegdal, aminek baromi jó a marketingje. Én csak azért ismerem, mert egy Star Trek-montázsban láttam először, és nagyon klappolt a zenéhez a videó. Amennyi “mém” született a dalról az elmúlt pár évben, nem csoda, hogy minden fiatal meghallgatja Spotify-on, hogy értse a viccet.… eszje … Na végre ! Lennon is outcomingol !!!
eszje, ez az olasz már két albumot is kiadott erről az új fiúegyüttesről. Szimpatikus srác, kommentekben már beszélgettem vele a fészen és a kritikát is jól fogadta az egyik dalra, megköszönte és azt mondta, hogy felveszi újra. Mikor kicsit belementünk a témába, mondta, hogy nem azért csinál a két bandából egyet, mert bármi közük lenne egymáshoz, szerinte teljesen egyedi zenét játszott mindkét együttes. Fun projectnek gondolnánk de mégis komolyan veszi. Gitározni nagyon tud a fickó, sok BM szólója fent van YouTube-on.
SPOTIFY TOP10. Mondanám, hogy unalmas, de nem mondom. 😛
Jajjistenem … micsinál itt szegény?!?
Vagy 2000 ember esméri, max 200 megy el……
Majd úgy jár mint a Dylan…
Be kell jelentkezni a hozzászóláshoz.