Gitár – vagy amit akartok

Fórum kezdőoldal Fórumok Gitározás Gitár – vagy amit akartok

Ennek a témakörnek tartalma 11,611 hozzászólás, 108 résztvevő. Utolsó frissítés:  Dye 19 órája, 44 perc telt el.

15 bejegyzés megtekintése - 6,796-6,810 / 11,612
  • Szerző
    Bejegyzés
  • #5111

    Dye
    Moderátor

    Francois… A múlt héten két AF510-est húroztam át kiskezű csajsziknak, a gyári húrral kissé doboz-hangja van, de az Ernie Ball 10-essel csoda kis gitár.
    Persze… röhejes, hogy mi végig ilyen kis gitárokkal játszottunk, mármint a kisYamahákkal.
    Egyik már ugye MajnikLacinál van, az “eredeti”, vagyis a legelső normális gitárunk meg immár Brightonban áll a stand-jén egy sarokban.
    Disszidens Ádámunk “utolsó kívánsága” volt. Jó helyre került Ő is…

    #5110

    Francois
    Felhasználó

    Igen, Dye, nagyszerű ez a cucc! Én ugyan nem értek hozzá annyira, mint Te, vagy akár Majnik Laci, de a lehetőséget, és hangsúlyozzuk ki, az elérhető árú lehetőséget bizony még én is látom benne. Jó, hogy ma már sokkal több minden kapható, szerintem egészen reális, megfizethető áron; legalábbis – ahogyan azt Mye-Dye is szokta mondani, – ma már az átlagos minőség is jobb, mint régen.
    Apropó…
    Valamikor alig lehetett kapni például folk testű gitárt. Ma (csak a Cort-nál maradva) ott van például a közkedvelt AD-810 OPN “testvére”, az ugyanabban az árban kapható AF510 OP, ráadásul egyből két változatban, a fenyő fedlapos, illetve a teljesen mahagóni.
    Ezeket én remek dolgoknak tartom, amikkel élni kell!

    #5109

    Dye
    Moderátor

    Datolya… igen, a kompresszió nyomást jelent… keréknél a gumiban.
    Zenében – nagyon primitíven megfogalmazva – a nagyon kiugró hangokat nyomja vissza a helyükre, így lesz “tömör” a hangzás.
    Persze… csínjával kell vele bánni, csak minimális szinten illik működtetni, különben meghamisítja a zenét.
    A lényege a technikai hiányosságok kijavítgatása.
    .
    MajnikLAci… MAJD ha lesz időd, írd be a gúgliba, hogy “kompresszor limiter”.
    Egész értelmes magyarázatok vannak.

    #5108

    Datolya
    Felhasználó

    Gratula az új kütyüdhöz Laci,habár én nem értek ezekhez a dolgokhoz… 🙂
    Dye a kompresszor ebben az esetben mit jelent? Vagy csak van egy egyszerű kis kompresszorod a stúdió kütyük mellett,ha esetleg fel kéne fújni valakinek a gumikerekét? 🙂

    #5107

    Dye
    Moderátor

    Francoishallod, hogy kiengedi a hangját MajnikLaci!!
    Szabadon, lazán gitározhat-énekelhet végre a két beépített, semi-profi stúdió-minőségű mikrofon előtt… eddig csak dinamikus Shure-okkal próbált kondenzátor-mikrofonos hangot kikeverni…
    Persze… lötyög-zötyög, hiányzik a fülének a dob, vagy nem szokta még meg a metronómot, de ez csak egy kis odavetett hangpróba.
    Majd jól elhalmozom dob-felvevős tanácsokkal…
    Mint hangmérnöknek, kész csoda egy ilyen cucc. Az analógot nagyon közelre megközelítő, sűrű mintavételes wav-filék, ott van minden bemenet-kimenet…
    Itt nézem a véres verítékkel összekapart kütyüinket, a 8-sávos szalagos magnót, a keverőpultot, a kompresszort, visszhangosítót, peak-limitert, DAT master-magnót …
    Ezek mind benne van ebben a kis cuccban…
    .
    Hihetetlen, hogy cca 70.000 Ft.-ért ilyen stúdió kerülhet bárki kezébe…
    Persze… így már “csak”… zenélni kéne tudni… és jó dalokat írni…
    A technika már kézben van…

    #5106

    Francois
    Felhasználó

    Hey, Majnik Laci! De jóóó!!! Gratulálok a Tascam-odhoz! Új fejezet nyílik az Életedben! Hajrá, készíts minél több felvételt vele!
    Hey, Dye! De jó, hogy Laci engedélye nélkül megosztottad velünk ezt a szösszenetet! Köszönjük! Feldobtad vele a napomat!

    #5105

    MajnikLaci
    Adminisztrátor

    Hejj… Dye… mi lesz Robert Johnson örököseinek jogdíjaival???

    Igen, tegnap – with a little help from my friends – meglett ez a kis felvevő.
    Jól feladja a leckét – nem a működése miatt, az egyszerűbb, mint hittem (alapjait tekintve), hanem azért, mert ami eddig elment az analóg technika “hang-elkenése” miatt, az most zavaró tényezőként jelentkezik. (Pontatlan játék, zajos gitáreffekt… meg ilyenek.)

    Gitárt tekintve a felvételen a sokat emlegetett kisYamaha hallható, a felvétel előtt fél órával tettem rá egy Yamaha 10-es húrkészletet. A basszusgitár hangzásán még dolgozni kell… de majdcsak összeáll valahogy…

    Igen Dye, Petty is a Dylan vonalon megy… de valahogy úgy kéne ezt lemásolni, hogy “igen-igen, de mégse…” Ezt fejtegetem már másfél évtizede – hiába. Van egy olyan lelki világa ennek a végtelenül egyszerű zenének, ami megfoghatatlan…

    Kis, piti dalok pedig…

    #5104

    Dye
    Moderátor

    MajnikLaci… ugyammá’… ilyet te is tudsz csinálni fél óra alatt. Hallottál már elég Dylan-t…
    .
    Viszont!
    Tegnaptól MajnikLaci egy TASCAM mini keverőpult+felvevő boldog tulajdonosa!
    .
    A hétvégi haknik ellenére összeütött egy kis felvétel-tesztet.
    Engedélye nélkül teszem ide!

    #5103

    MajnikLaci
    Adminisztrátor

    Ilyesféle számokat kéne írni…
    Petty…

    #5102

    Dye
    Moderátor

    .. Datolya… igen, nagyon jól mutatja a srác, jól is énekel!
    Most már látod, hogy milyen rohadt nehéz egy Csalit megcsinálni.
    Ha így, eredeti magasságban közöljük, elmegy a kedve bárkinek tőle, hiszen csak kukorékol, vagy próbál egy oktávval mélyebben énekelni, így meg idétlen.
    Arról nem is beszélve, mekkorát bukik társaságban, ahol a népek vagy visítanak, vagy dörmögnek.
    Egy átlagos embernek általában egy oktáv a normálisan szóló hangterjedelme, talán egy terc még le vagy föl.
    Ha megtaláljuk a normális hangmagasságot, akkor meg ugye… hirtelen idétlenné változnak az akkordok, jön az F meg a B, meg a Cisz-moll…
    Sokszor vérzett a szívünk, hogy transzponálni kellett valamit a fő cél, a használhatóság kedvéért, így persze kimaradtak az ilyen kis finomságok, mint ez a fekvéses bevezető.

    #5101

    Datolya
    Felhasználó

    Jó kis bontás-gyakorlás azoknak aki épp a bontásos fejezetnél tartanak a Gitáriskolában,mint mondjuk szerény személyem 🙂
    Nekem mindig is tetszettek Máté Péter dalai..lehet így kicsit nehezebb énekelni mert magasabban van mintha G-dúrban nyomnánk.Szerintem jól magyaráz a srác.

    #5100

    Francois
    Felhasználó

    Hááát… gitáron tényleg mindenféle zenét el lehet játszani, még akár az egyáltalán nem arra kitalált house-t is (a kb. 2 percnyi bevezető szöveg után):

    #5099

    Francois
    Felhasználó

    Rendben, Dye, köszönöm!

    #5098

    Dye
    Moderátor

    Francois… igen, a füles-kimenetről vegyél föl…

    #5097

    Francois
    Felhasználó

    Ez a kis hangrögzítő tényleg nagyon jó cuccnak tűnik. Kívánom, Majnik Laci, hogy mielőbb meg tudd venni! Nem tudom, miben tud többet vagy mást a jelenleg kapható DP-008EX a már nem gyártott “sima” DP-008-nál, ám szerintem megéri azt a 67ezret. Persze, tudom, ne turkáljak más zsebében.

    Jut eszembe… kérdés:
    Ha olyan gitárerősítőnk vagy kombónk van, amelyiknek nem csupán fejhallgató kimenete van, hanem külső hangfal csatlakozási lehetősége is, akkor melyiken keresztül célszerűbb felvételt rögzíteni? Magamtól úgy gondolom, akkor is a fejhallgató kimenetén keresztül, mert a külső hangfal kimenete tán túl nagy jelet küld ki, csak nem vagyok benne biztos. Vélemény?

    Érdemes nem csupán belehallgatni Richie Kotzen tavalyi élő fellépésének felvételébe, hanem kicsit nézni is! A sok egyében túl érdekesen penget, olykor olyan, mintha a jobb és bal keze nem lenne szinkronban, pedig nagyon is.

15 bejegyzés megtekintése - 6,796-6,810 / 11,612

Be kell jelentkezni a hozzászóláshoz.